HTML

Havazódunk

Hogy követni, osztani, dicsérni, segíteni, vigasztalni tudjuk egymást - online. Üdvözlök mindenkit az új évezredben!

Friss topikok

Linkblog

Képességfejlesztés by JUDIT értékelve by BEA Fülesbagoly

2009.12.18. 13:05 szarazpezsgo

Ne féljünk a tehetségtől!

 

Ugyanaz az erénye a a cikkednek, mint az előzőnek. Sok apró blokk, sok színes információ, jól tördelhető, jól szemezgethető anyag. Ezt is túlírtad ugyan (a karakerszám szóközzel értendő), de pont az előbbiek miatt nagyon könnyen lehet rövidíteni, ha szükséges.

Rövid-ütős mndatok vannak a leadben, amelyek jó figyelemfelkeltők és megadják az alaphangulatot – viszont nagyobb várakozást keltenek, mint amit teljesíteni tudsz később.

 

Ugyanúgy, mint  a csillagos anyagnál az látszik, hogy a felszínt érinted és a forma/stlíus erősebb mint a tartalom. Négy konkrét módszert említesz csak, a cikk vége már általánosságokról szól – nem tudom meg belőle, hova vigyem, mit csináljak mondjuk rajzolni imádó csemetémmel, és az ígéret, hogy kiderül a színésszé válás hétpecsétes titka, nem teljesül. Abszolút bulváros az egész – de olyan olvasóknak, akik még szeretnek olvasni (Nők lapja, Éva például, vagy szaklapok) ez kevés lenne.

 

Ismét sok szerkesztői munkám volt vele: javaslom, hogy miután megírsz egy cikket, tedd félre, majd egy óra múlva vedd elő, olvasd át friss szemmel és észre fogod venni, hogy hol kell javítanod a gondolatmenetnek, szöveglogikának megfelelően. (Néhol úgy tűnik, hogy akkor írsz le valamit, amikor eszedbe jut.)

 

Jó a címadás!

Egy szó, mint száz a bulvárújságírásban abszolút lesz/lenne helyed, ha ezt szeretnéd, nekem pedig most erre volt szükségem. A személyes olvasói véleményemnek azonban kicsit felszínes volt a cikk.

 

Ismét csatolom a végleges verziót, hogy lásd.

 

Öt út, amely sikerhez vezetett. A futballrajongó nagypapa és zseniképzés Polgár-módra. A tabu-hegedű és a Suzuki-módszer. A játszástól megfosztott kisfiúból rajzfilmkészítő lesz.  „Korán írni kezdett” – író, költő lett. A hét lakat alatt őrzött titok: hogyan születnek a színészek.

 

Menő manók nyomában

Előttem az utódom – szívesen mondogatjuk, miután felfedeztünk a gyermekben valami pluszt. A tehetséges gyerek korán kezd beszélni, sokat kérdez, gyorsan tanul, memóriája pontos. Hogyan fejleszthető a szemmel látható-hallható tehetség? Ennek jártunk utána.

 

Engedd játszani!

A legelső fejlesztést maga az anya, az apa végzi, ahogyan törődni kezd a babával; a sírásra, az első mosolyra való intenzív odafigyeléssel.

Az OkosBaba program (www.okosbaba.hu) születésétől hároméves koráig segíti a felnőtteket, hogy hatékonyan foglalkozzanak gyermekükkel. A közös játék van a legjobb hatással a gyerekekre: növekszik a világban való tájékozódás képessége.

A Ringató (www.ringato.hu) bejegyzett védjeggyel, országos hálózatban működik, félévestől hároméves korig fogadják a gyerekeket. Kodály-módszer alapján zenei ingerekkel veszik őket körül: a lényeg az énekszó, a közös ölbeli játék. A foglalkozások oldott légkörében a felnőttek is jó mintát kapnak.

Keretes: - Lehet enni gyorsétteremben, csak ne vasárnapi ebéd helyett, amit jó esetben anya főz otthon és együtt fogyasztja el a család. Lehet a lányoknak Barbie babájuk, de azért legyen ölelni-ringatnivaló cumis babájuk, akikkel anyukásat játszhatnak. Lehet internetezni is, hiszen szuper gyerekoldalak vannak, de azért legyen ott mellettük tesó vagy szülő, hogy ne a számítógép legyen a gyerek társa ilyenkor. (Egy budapesti óvónő véleménye)

 

 

Mérföldkő: az iskola

Az első osztály megkezdésével körvonalazódik, hogy kinek mihez van tehetsége. Lesznek igen korán jó fejszámoló lurkók; mások valósággal beleszeretnek az olvasásba; többen sportolni kezdenek. A tehetség, bármilyen legyen, a személyiségben rejlő lehetőség, mely kiteljesedésre vár.

Keretes: A GEKKO Képességfejlesztő Játszóházakban néhány kortól egészen felső évfolyamos korig képeznek. „Még több tanulás helyett” a képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt.

Felmérik a jelentkező gyermek képességeit; 4 fős mikrocsoportban, heti 1 alkalommal biztosítanak foglalkozást számára, melyeket gyógypedagógusok, konduktorok vezetik. Kurzusdíj: 330.000 Ft. Hirdetéseik ellen érkezett már olyan kifogás, hogy „a szülői szeretetre, a féltésre és a lelkiismeretre apellálnak”.

 

Az első út: sport, sakk

David Beckham karrierje egy manchesteri futballiskolában indult. Úgy emlékszik, a foci bűvölete a nagyapja révén ragadta el, aki focirajongó volt. 14 évesen került az utánpótlás-csapatba, két évvel később kötötte meg szerződését a Manchester United-del.

Sok gyerek saját magától kezd sportolni, mert ezt a példát látja a családban; ha mozgékony, kitartó, e tulajdonságait az edzések erősíteni fogják. Számtalan egyesület hirdeti magát az iskolák faliújságain, érdemes felhívni az edzőket, és részletesen tájékozódni a lehetőségekről.

Polgár László, a sakkozó Zsuzsa és Judit édesapja szerint a tehetség munkával, szerencsés körülmények közt születik. Sok éve komplex fejlesztő programot dolgozott ki, mellyel 6 éves kortól lehet megteremteni az intellektuális ösztönzést – ez a legfogékonyabb időszak. Az érdeklődők számára ajánlott Nevelhetsz zsenit c. kötete (kapható a könyvesboltokban)

 

A második út:  zene

A zenész és a komponista különböző képességekkel rendelkezik. Az ujjak finommozgása fontos a hangszereseknél. Kutatások szerint szinte mindenkinek, aki négyéves kora előtt kezdett el zenét tanulni, abszolút hallása van; a tizenkét évnél idősebbeknél a felének. A tehetségesek könnyedén játszanak, gyorsan tanulnak; magabiztos az előadásuk.

Keretes: A Suzuki-módszer. A gyereket kicsi korától zenei környezet veszi körül. A motivációt a szülő jelenti, aki jelenlétében mindennap hegedűn játszik; a gyereknek ezt megérinteni tilos. Majd kap egy hangszert, melyen nagy örömmel kezd játszani. Hallás után tanulja a zenét.

 

A harmadik út:  képzőművészet

Az ilyen tehetségek családjában mindig található művész vagy kézműves; rajzaik gyakran realisztikusak, jellemző a játékos szemlélet és az eredeti fantázia. Alkotói szabadság, újító készség és határtalan kreativitás jellemzi őket.

Walt Disney reklámgrafikusból lett rajzfilmkészítő; ehhez talán játszástól megfosztott gyermekkora is hozzájárult.

Rajziskolák, tehetséggondozó tanfolyamok országszerte elérhetőek, melyekhez felnőtt korban is lehet csatlakozni.

 

 

A negyedik út: irodalom

A tehetség egyrészt a gyermeket körülvevő ingereken múlik. Weöres Sándort édesanyja nyelvekre tanította kiskorától kezdve, ráadásul az otthonukban gyakran megfordul írókból-költőkből álló társaság.

A naplóírás az egyik első eszköz az önkifejezésre; ha a gyermek beavat alkotásaiba és azt látjuk, hogy verset, mesét, novellát ír, netán regénybe kezd, érdemes pályázatra bíztatni, mert az íráskészség a rendszeresség és a változatosság útján fejlődik.

 

Az ötödik út: színjátszás

Nincs két egyforma színész, ám annyi biztos: a tehetségen kívül nagy fantázia és kifejező erő sem árt. Az edzett fizikum is előny, valamint a hangképzés, az improvizációs készség fejlesztése.

- Elsősorban a tehetség az, ami szükséges, de a célhoz több út vezet, alkatonként más- és más. Létezik született tehetség, aki a kisujjából rázza ki a szakmát, de van, akinek sokat kell tanulnia, gyakorolnia, érnie. Nem szabad elfelejteni, hogy a személyiségünkkel dolgozunk, és az mindenkinél máshogy és máskor érik be – nyilatkozta egy alkalommal Gazdag Tibor színművész, aki színpadon és televíziós sorozatban is szerepel napjainkban.

 

Hátulgombolós bajnokság

Manapság az iskola a tehetséggondozás kiindulópontja. A pedagógus felfedezheti a gyermekben rejlő adottságokat és a szülők segítségével megtalálhatják a módját az iskolán belüli vagy kívüli fejlesztés lehetőségének. Ha kisebb vagy nagyobb csemeténk, unokánk remekül fest, kitűnő matematikai képességei vannak, tanáraival kereshetük teret a tehetségének.

 

- Jassó Judit -

 

 

Menő manók nyomában

Ne féljünk a tehetségtől!

 

Öt út, amely sikerhez vezetett. A futballrajongó nagypapa és zseniképzés Polgár módra. A tabu hegedű és a Suzuki-módszer. Nem játszott – rajzfilmkészítő lett, korán írni kezdett – író, költő lett. A hét lakat alatt őrzött titok: hogyan születnek a színészek?

Előttem az utódom – szívesen mondogatjuk, miután felfedeztünk a gyermekben valamilyen különleges adottságot. A tehetséges gyerek korán kezd beszélni, sokat kérdez, gyorsan tanul, memóriája pontos. Hogyan fejleszthető a szemmel látható-hallható tehetség? Ennek jártunk utána.

 

 

A legelső fejlesztést maga az anya, az apa végzi, ahogyan törődni kezd a babával: a sírásra, az első mosolyra való intenzív odafigyeléssel. Az OkosBaba program (www.okosbaba.hu) a baba születésétől hároméves koráig segíti a felnőtteket, hogy hatékonyan foglalkozzanak gyermekükkel. Eszerint a közös játék van a legjobb hatással a gyerekekre: növekszik tőle a világban való tájékozódási képességük. A Ringató (www.ringato.hu) bejegyzett védjeggyel, országos hálózatban működik, féléves kortól hároméves korig fogadják a gyerekeket. Kodály-módszer alapján zenei ingerekkel veszik őket körül: a lényeg az énekszó, a közös ölbeli játék. A foglalkozások oldott légkörében a felnőttek is jó mintát kapnak.

Manapság azonban az iskola a tehetséggondozás igazi kiindulópontja. Ha kisebb vagy nagyobb csemeténk, unokánk remekül fest, kitűnő matematikai képességei vannak, tanáraival együtt könnyebben kereshetünk teret a tehetségének. Az első osztály megkezdésével ugyanis már körvonalazódik, hogy kinek mihez van tehetsége. Lesznek igen korán fejben jól számoló lurkók, mások valósággal beleszeretnek az olvasásba, többen sportolni kezdenek. A tehetség, bármilyen legyen, a személyiségben rejlő lehetőség, mely kiteljesedésre vár.

 

Kiemelés: A tehetség, bármilyen legyen, a személyiségben rejlő lehetőség, mely kiteljesedésre vár.

 

Az első út: sport, sakk

 

David Beckham karrierje egy manchesteri futballiskolában indult. Úgy emlékszik, a foci bűvölete a nagyapja révén ragadta el, aki focirajongó volt. 14 évesen került az utánpótlás-csapatba, két évvel később pedig megkötötte szerződését a Manchester Uniteddel.

Sok gyerek magától kezd sportolni, mert ezt a példát látja a családban; ha mozgékony, kitartó, e tulajdonságait az edzések erősíteni fogják. Számtalan egyesület hirdeti magát az iskolák faliújságjain, érdemes felhívni az edzőket, és részletesen tájékozódni a lehetőségekről.

Polgár László, a sakkozó Zsuzsa, Zsófia és Judit édesapja szerint a tehetség munkával, szerencsés körülmények között születik. Sok éve komplex fejlesztő programot dolgozott ki, amellyel hat éves kortól lehet megteremteni az intellektuális ösztönzést, ugyanis ez a legfogékonyabb időszak.

 

A második út: zene

 

A zenész és a komponista különböző képességekkel rendelkezik – az ujjak finommozgása például a hangszereken játszóknál fontos –, de kutatások szerint szinte mindenkinek, aki négyéves kora előtt kezdett el zenét tanulni, abszolút hallása van, a tizenkét évesnél idősebbeknél a felének. A tehetségesek könnyedén játszanak, gyorsan tanulnak, magabiztos az előadásuk, de azok a gyerekek is szívesen zenélnek, énekelnek, akikből később mégsem lesz az új Vivaldi.

 

Keretes1

 

A Suzuki-módszer alapvetése szerint a gyereket kicsi korától zenei környezetnek kell körülvennie. A motivációt a szülő jelenti, aki a csemete jelenlétében mindennap hegedűn játszik; a gyereknek ezt megérintenie tilos, csak hallás után tanulja a zenét. Később aztán ő is kap egy hangszert, amelyen nagy örömmel kezd játszani.

 

A harmadik út: képzőművészet

 

Az ilyen tehetségek családjában mindig található művész vagy kézműves; rajzaik gyakran realisztikusak, jellemző rájuk a játékos szemlélet és az eredeti fantázia. Walt Disney például reklámgrafikusból lett rajzfilmkészítő; ehhez talán játékoktól megfosztott gyermekkora is hozzájárult. Rajziskolák, tehetséggondozó tanfolyamok országszerte elérhetők, amelyekhez felnőtt korban is lehet csatlakozni.

 

A negyedik út: irodalom

 

A tehetség egyrészt a gyermeket körülvevő ingereken múlik. Weöres Sándort édesanyja nyelvekre tanította kiskorától kezdve, ráadásul az otthonukban gyakran megfordult írókból-költőkből álló társaság. A naplóírás az egyik első eszköz az önkifejezésre; ha a gyermek beavat alkotásaiba és azt látjuk, hogy verset, mesét, novellát ír, netán regénybe kezd, érdemes pályázatra biztatni, mert az íráskészség a rendszeresség és a változatosság útján fejlődik.

 

Az ötödik út: színjátszás

 

Nincs két egyforma színész, ám annyi biztos: a tehetségen kívül nagy fantázia és kifejező erő sem árt. Az edzett fizikum is előny, valamint a hang és az improvizációs készség fejlesztése. Elsősorban tehetségre van szükség, de a célhoz több út vezet, alkatonként más és más. Létezik született tehetség, aki a kisujjából rázza ki a szakmát, de van, akinek sokat kell tanulnia, gyakorolnia, érnie.

– Nem szabad elfelejteni, hogy a személyiségünkkel dolgozunk, és az mindenkinél máshogy és máskor érik be – nyilatkozta egy alkalommal Gazdag Tibor színművész, aki színpadon és televíziós sorozatban is szerepel napjainkban.

 

Keretes2

 

Lehet enni gyorsétteremben, csak ne vasárnapi ebéd helyett, amelyet jó esetben anya főz otthon, és együtt fogyasztja el a család. Lehet a lányoknak Barbie-juk, de azért legyen ölelni-ringatnivaló cumis babájuk is, akikkel anyukásat játszhatnak. Lehet internetezni, hiszen szuper gyerekoldalak vannak, de azért legyen ott mellettük tesó vagy szülő, hogy ne a számítógép legyen a gyerek társa ilyenkor. (Kiss Mária, budapesti óvónő)

 

Keretes3

 

A GEKKO képességfejlesztő játszóházakban néhány éves kortól egészen felső évfolyamos korig képzik a gyerekeket. „Még több tanulás helyett” a képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, és a gyerekek négyfős mikrocsoportban, heti egy alkalommal vesznek részt foglalkozásokon, amelyeket gyógypedagógusok, konduktorok vezetnek. Hirdetéseik ellen azonban érkezett már olyan kifogás, hogy „a szülői szeretetre, a féltésre és a lelkiismeretre apellálnak”…

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása