1. Lisy, Dóri, a kritikámat a saját cikketeknél találjátok!

2. Az alábbi interjút elsősorban Lisynek és Dórinak rakom ki, hogy lássák, én miként dolgoztam fel a beszélgetést. De a többiek is okulhatnak belőle! :-)

Először is azt, hogy tartalmilag nem mindenkinek az enyém fog a legjobban tetszeni. (Én is utólag bizonyos részeket szívesen ellopnék a lányoktól). :-) Amiben más vagyok, az az, hogy tudatosabban alkalmazom azokat a kis módszereket, amikről a keritikáimban írok nektek, és ettől - szerintem - gördülékenyebb lesz az interjúm. Nézzétek meg, és döntsétek el. Emellett én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott egy kis keretesben bemutatni Katit, ami tartalmilag szerintem ennél az interjúnál hasznos. Kérlek, gondoljátok át, és mondjátok el errő a véleményeteket.

Másodszor, ha elolvassátok a három interjút, lszrevehetitek, hogy mindenki máshogy látja, máshogy dolgozza fel ugyanazt. Ennek két folyománya van:
1. Objektív újságírás nem létezik, ugyanis a történet mindig átmegy az újságíró "szűrőjén".
2. A lejárt témát is fel lehet újra, másképp, más szűrőn keresztül dolgozni. Ergó mindig lesz munkánk... :-)

Mindent egybevetve, köszönöm Dóri és Lisy munkáját, azt hiszem, ebből a három interjúból - így, összehasonlítva - sokat tudunk tanulni.

Gábor

P.S. Engem is nyugodtan lehet kritizálni, ne kíméljetek! :-)

Cím: Aki Julia Robertsnek diktálja a divatot

Alcím: A világhírű  Venexiana, aki Stern Katiként látta meg a napvilágot 

Szőke a haja, Kleopátra frizurát visel, élénk fekete sminkkel emeli ki játékos szemeit, és bár ő a divatvilág talán leghíresebb magyarul beszélő alakja, egyszerű szürke pulóvert visel, amikor az Operaház bársony szófájára leülünk beszélgetni. A szomszéd teremben Keveházi Krisztinát fotózzák Kati fekete estélyi ruhájában. A művésznőn érződik, tényleg megtiszteltetés számára, hogy ő mutathatja be a kollekciót. Kati Stern igazi amerikai nő, ezért csípőből letegez. Hol magyarul, hogy angolul beszélünk, miközben elmeséli az életét. Megdöbbenek, amikor megtudom, csak öt éve van a divatszakmában.

Hogyhogy belevágott?

Egy nagy elhatározásra volt szükségem – no meg egy megértő férjre. Tudja, nekem mindig is a divat volt a szenvedélyem, az építészetet Samuel kedvéért választottam. Miután sikeresen felépítettük az ő álmát, az enyémre is sor kerülhetett.

Hogy kell befutni New Yorkban?

Nincs rá recept, de talán tanulságos, ha elmondom a saját történetem. Egy kis boltot nyitottam, ahol elkezdtem bemutatni saját kreációimat. A legjobb barátom, aki ma már az asszisztensem is, annyira beleszeretett a darabokba, hogy elkezdte őket fűnek-fának ajánlani, reklámozni. Az áttörés akkor következett be, amikor egy híres cég, az ötödik sugárúton található SAKS munkatársai ellátogattak hozzám, hogy megnézzék a munkámat. Nem vettek ugyan semmit, de megnéztek. Aztán ismét. És megint… Összesen hétszer jártak nálam, és ugyan sosem vettek semmit, a szakma felfigyelt az érdeklődésükre. Ekkor kezdett az én személyes hógolyóm lefelé gurulni a hegyről, és egyre csak nőni, nőni a szűz hóban…

Mi volt a következő  állomás? 

A New Yorki Fashion Week (divathét – a szerk). Ha itt valakinek bemutatják a kollekcióját, azt jelenti, már jegyzik a szakmában. Egy hét alatt körülbelül két-háromszáz tervező mutatkozhat be, de mivel több ezren tolongunk a helyekért, hatalmas elismerés és fegyvertény, ha bejutunk. Emlékszem, rettenetesen izgultam az első bemutatóm előtt. Azonban végül ez lett karrierem csúcspontja.

Miért?

Felállva ünnepeltek a bemutató  végén.

Azt hittem, ez természetes.

Ó, nem, nem az. Ezeken a bemutatókon elsősorban a szakma van jelen – konkurens tervezők, újságírók, kritikusok, a leggazdagabb vásárlók… – éppen ezért nincs irgalom. Van, hogy a tervező csak csöndes, udvarias tapsot kap – és elbukik. van, hogy közepes tapssal méltatják, egy-két kurjantással fűszerezve – ez a vállalható sikert jelenti. Végül – nagyritkán – előfordul, hogy tombol a tömeg, és valakit állva ünnepelnek. Sosem fogom elfelejteni az érzést.

Nemrég beszélgettem egy divattörténésszel, aki azt mondta, 100 évvel ezelőtt a divat sokkal gyorsabban változott, mint most. Akkoriban, ha egy nőnek volt pénze öltözködni, minden szezonban gyakorlatilag le kellett cserélnie a ruhatárát. Ellentétben manapság nem divatirányzatok, hanem divattervezők uralják a piacot, a saját egyéni stílusukkal és vizuális világukkal, így a vásárlók ki tudják választani, melyik tervező munkájával szeretnénk azonosulni. Mit gondol erről?

Szerintem azért gyorsan változik a divat, de abban igaza van a divattörténészének, hogy vigyáznom kell, mennyit újítok évről évre. Az emberek egyszerre várják is az újat, meg nem is. Én szeretnék néha teljesen mást csinálni, mint eddig, de muszáj visszafognom magam, hiszen a kollekciómon látszódnia kell, hogy én követtem el. Ott kell lennie rajta a kézjegyemnek.

Önnek mi a kézjegye?

Olyan nőknek készítek ruhát, akiket nem hoz zavarba, sőt, akik kifejezetten élvezik, ha minden szem rájuk szegeződik, amikor besétálnak egy szobába. Szeretem a nagy kivágásokat, a nőies vonalakat, miközben nagyon figyelek arra, hogy a ruha véletlenül se legyen közönséges. Elegáns, kívánatos, finom.

Úgy tudom, Velencében él.

Egy tizennegyedik századi épületben, egy kis utcában a Szent Márk tér mögött. Csodálatos gótikus ablakaink vannak, és ezt az utcát szerencsére a turisták nagy része elkerüli… Imádom Velencét, mert békét ad, befogad és inspirál – mindezt egyszerre. New Yorkban dolgozom: a lehető legjobb hely arra, hogy maximális sebességen pörögjön az ember. Hogy egy kis stúdióban, cigarettával a szájban és egy kihűlt kávéval az asztalon, napestig görnyedjen a földre terített ruhák felett, az utolsó simításokon dolgozva. Velence inkább a nyugalom és szabadság szigete. De ne higgye, hogy egész nap otthon ülök, és bámulok ki a gótikus ablakomon! Sajnos örökmozgó vagyok. Nemrég például több száz kilométert utaztunk a férjemmel, csakhogy az egyik kedvenc éttermünkben vacsorázzunk…

És Budapest? Úgy hallottam, tervezi, hogy lakást vásárol nálunk.

Igen, egy kis garzont szeretnék. Azt utóbbi két évben háromszor is jártam itt, és mély nyomot hagyott bennem a város. A válság ellenére én a fejlődést is látom – elég csak megnézni, mennyit változott a Váci utca az elmúlt évben. Néha azon gondolkodom, nem kellene-e itt is nyitni egy boltot. Komoly érzelmek fűznek ehhez a városhoz. Ide kötnek a gyökereim.

Ha megveszi a lakást, ez lesz már a harmadik otthona.

Igen, lassan már nehéz lesz követni, hogy mire is gondolok, azt mondom, megyek haza – nevet.

Az elmúlt napokban körbe tudott nézni. Hogyan öltöznek a magyar nők?

Ami kritikám van, az nem csak a magyarokra jellemző, hanem az egész nyugati világra is általában. Mostanában divat alulöltözködni, még akkor is, ha adott szituáció megengedné  az eleganciát. Ne értsen félre, nincs bajom a kék farmerrel, de néha nem lenne jobb egy kicsit kitűnni, szexinek, elegánsnak lenni?

Persze. Ám az olyan – amúgy csodálatos – ruhák, mint a Venexiana, a legtöbbünknek megfizethetetlenek.

Nem kell ahhoz haute couture ruha, hogy elegánsak legyünk. Elég egy-egy apróság, valami feltűnő, hivalkodó, de nem közönséges semmiség, amivel feldobjuk az összehatást. Én azt ajánlom mindenkinek, merjen hallgatni a megérzéseire, hiszen a legtöbben tudjuk legbelül, mi áll nekünk jól. Menjünk el a boltba, válasszuk ki, ami tetszik, majd kérdezzünk meg három arra járót, hogy mi a véleménye. Ha ketten rábólintanak, már nem nyúltunk félre…

Kertész Gábor

KERETBE

Ki is az a Kati Stern?

Stern Kati Budapesten született, valamikor a huszadik században (legalábbis ennyit volt hajlandó elárulni egy cinkos mosoly kíséretében). Szüleivel az Andrássy úton laktak, ám a család a hatvanas években úgy döntött, elhagyja az országot. New Yorkban kezdtek új életet, de lányukkal halálukig csakis magyarul beszéltek. Kati szerint édesanyja évtizedekig emlegette a Nők Lapját… A fiatal nővé cseperedett lány divattervezőnek tanult, ám későbbi férje, az építészmérnök Samuel Obstfeld rábeszélte, hogy nyergeljen át a belsőépítészetre. A házaspár az elkövetkező évtizedekben sikert sikerre halmozott. Három gyermekük született, két fiú és egy lány. Mindhárman beszélnek magyarul, sőt, a férj is sokat ért. Kati öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy visszatér a divathoz. Venexiana néven ruhákat kezdett tervezni, és villámkarriert futott be New Yorkban. Tavaly már olyan szupersztárok viselték ruháit a vörös szőnyegen, mint Julia Roberts, és már most is kapott felkéréseket az idei Oscar gálára… Ruhái a jelenleg készülő Szex és New York 2. című filmben is feltűnnek majd. Ebből a kollekcióból néhányat nemrég Budapestre is elhozott, egy fotózás erejéig.